10. fejezet – Egy döntés, ami megváltoztathat

Kedves Olvasók, akik még nem hagytak cserben!

Igen, elég régóta nem jelentkeztem...  Gond akadt a fejezet fordításával, valamint mások segítségére is szükségem volt, így eléggé elhúzódott az idő, arról nem is beszélve, milyen kemény lett a második félév az iskolában. De most elhoztam Nektek az aktuális fejezetet, ami nem túl hosszú, remélem tetszeni fog Nektek. Azonban megmondani nem tudom, mikor jön a következő, igyekszem azzal is, csak hát a nagy év végi hajtás miatt nem egyszerű. :) Jó olvasást!

Egyszerűen belépek az alvóterembe, és próbálok nem figyelni a többiek morajára. Peter valamit mesél, majd Molly ellenszenves nevetése hallatszik. Bánt, hogy csak úgy terjeszt rólam valamit, bármi is az. Nem tudja hol töltöttem az éjszakát, és nem is tudhatja meg. Talán azt hiszi Ty tovább maradt, és hogy vele voltam.

Amikor ismét nevetést hallok, megfordulok, majd Peterre és a két árnyékára nézek.

- Mi van? – kérdezem, igyekszem nyugodt maradni. Nincs szükségem még egy verekedésre.

- Semmi. Egyáltalán semmi – magyarázza Peter, és lassan közelebb jön hozzám. Hevesen a fejemet rázogatom, és felmerül bennem a kérdés, hogy mit akarhat tőlem.

- Csak azt kérdeztük, melyik ágyban tölthetted az előző éjszakát.

- Az nem tartozik rád. Vagy netán féltékeny vagy? – kérdezem, s kétszer kacsintok. Peter arckifejezése finoman megváltozik, és tudom, igazam van. Megreked, majd kárörvendően felnevet.

- Miért kéne féltékenynek lennem? Őszintén sajnálom szegény fickót, akinek el kell viselnie téged – mondja, hátulról újabb nevetések hallatszanak.

- Na, ja, de akkor miért is csókoltál meg engem, hm? Elmagyaráznád? – kérdezem tőle keserédesen, és vigyorgok magamban. Nem számolt azzal, hogy megemlítem ezt a barátai előtt. Nos, rossz gondolat.

Bámul rám, én pedig figyelem a háta mögött Drew és Molly reakcióját. Hitetlenkedve néznek.

- Peter, ez igaz? – kérdezi Drew. Úgy tűnik nem biztos benne, hogy Peter valaha is tenne ilyet. Szemmel láthatóan nem igazán ismerik egymást olyan jó barátként.(?)

- Természetesen nem, mit gondoltok rólam? Dehogy foglalkozok én ilyennel – mondja rosszallóan. Tekintete bocsánatkérő, de csak fent akarja tartani a látszatot. Vagy fel vállalja, hogy barátok vagyunk, vagy hagyjon békén.

Mivel az ajtó nyitva maradt, Tris, Christina, Will és Al lép be nevetve rajta. Még mindig kora reggel van, biztos reggelizni voltak. Nekem nincs étvágyam. Legszívesebben egyedül lennék.

- Ismét veszekedtetek? – kérdezi Christina, majd odajön hozzám. Félrehúz Petertől. – Ne hagyd magad provokálni. Ha a következő alkalommal is a betegteremben végzi, nem fog neki örülni Eric – folytatja. Kacsint egyet.

- Mintha a kicsi megsebezhetne – mondja Peter nagyképűen. Na, várjunk csak! Ha egyedül találkozok vele , megbánja.

- Kicsi? Tudod, már komolyan elgondolkozom azon, hogyan szerethettem beléd. Noha nem sokra emlékszek, akkor sem értem, hogy lehettünk barátok – mondom neki érzelemmentesen.

- Az emberek változnak... – mormolj még, de már rohanok is ki a szobából a többiekkel.

Christina és Tris középen visznek, míg a fiúk követnek minket. Elképzelésem sincs, mit terveznek, viszont számomra csak jó lehet.

- Szóval, mesélhetsz róla, mi történt a múlt éjjel, érdekel minket. – Ez Will hangja hátulról. Odanézek a vállam fölött. Világos, hogy négyüket érdekli. De nem beszélhetek, és nem is akarok Ericről és rólam mesélni.

- Ezt igazából egyszerű megmagyarázni – motyogom.

- És hogy? – ás mélyebbre Christina.

- A mamám, a bátyám és a legjobb barátom itt volt. Az éjjelt még velük töltöttem. Ma kora reggel elmentek, én pedig itt maradtam – magyarázom, és remélem, nem veszik észre, hogy hazudok. Amúgy is, született Őszinte vagyok. Ki hinné el, hogy nem mondok igazat?

- Itt maradhattál? Beavatás nélkül? – most Tris kérdez. Kérdőn néz rám.

- Azt nem tudom. Azt még tisztázniuk kell. De reménykedem, hogy tényleg itt maradhatok.

- Annak ellenére, hogy Peter bosszant? – kérdezi ismét Will. Al eléggé csendes, de azért látom, hogy még itt van. Talán nincs jó kedve. Hallottam, hogy nem alakít jól a szimulációkban.

- Csak az arroganciája mögé akar bújni. Tudom, hogy tud kedves is lenni, bár néha az egója az útjába áll – mondom komor nézéssel. Hát nem tudja, mennyire összezavart a viselkedése? Nagyobb a hangulatingadozása, mint Ericnek. Habár neki mindig rossz kedve van. A tegnap éjszakán kívül... Francba! Miért kell mindig visszaemlékeznem rá?

- Ti jó barátok voltatok? – hallok egy nyugodt hangot kérdezni. Al-hez tartoznak a szavak.

- Azt hiszem. Mi, vagyis Tyler, Peter és én szinte mindent együtt csináltunk. Mielőtt valami miatt szét nem szóródtunk. Többre nem emlékszem, Peteren pedig nem tudok kiigazodni. Ty-jal nem tudtam kettesben beszélgetni – magyarázom gyorsan, hogy spóroljak a kérdésekkel. Nem tudom elhinni, hogy ilyen könnyen kijönnek a hazugságok a számon.

~

Pár órával később ismét a többiekkel várok arra, hogy sorra kerüljenek a szimulációra. Figyelemmel kísérem Petert, aki ismét, mindig átnéz rajtam. Molly észreveszi a váltó pillantásainkat a másikra, s elkezd suttogni neki valamit. Peter erőteljesen megrázza a fejét.

Neki támaszkodom a falnak, és próbálom kivenni, mit mesél Christina Trisnek. Tris ugyanolyan figyelmetlennek tűnik, mint én, de újra és újra bólint, ami Christinának egyáltalán nem tűnik fel.

Hirtelen valaki odajön hozzánk. Nem Négyes az, aki mindig valaki újat szólít fel. Eric az, a tekintetét pedig rám szegezi.

- Leah, gyere velem. Max beszélni akar veled – mondja a megszokott hangján.

Sóhajtva felállok. Mindenki körülöttem csöndben van. Dobok egy mosolyt Christina és Tris felé, majd követem Ericet, aki már úton van. Vetek egy utolsó pillantást Peterre, aki báml utánam.

A következő sarok mögött Eric bevár, úgy néz ki, mintha mondani akarna valamit. Viszont semmiképpen nem engedek át neki egy szót sem.

- Csak vigyél egyszerűen Max-hez – mondom neki anélkül, hogy ránéznék. Felemeli a fejemet, hogy rám nézzen, de rögtön elengedem, és két lépést hátrateszek.

Eric tovább megy, én pedig követem. Gyorsan fut, ezért megpróbálok lépést tartani vele. A megfelelő hely előtt ismét megvár. Kinyitja az ajtót, és befelé terel. Utána követ engem. Előttem ül Max. Az irodája összetévesztésig hasonlít Ericére.

- Foglalj helyet – szól Max.

Teszem, amit mondtak. Eric állva marad a jobb oldalamon. Nyugodtabbnak érzem magam a jelenlétével, habár biztosan nem állna ki mellettem.

- Tanácskoztunk, és arra jutottunk, hogy maradhatsz. Azonban csak két feltétellel – magyarázza Max. A feltételeket kitalálhattam volna, világos volt, hogy nem maradhatok itt olyan könnyen.

- Mik azok? – kérdezem, és igyekszem nyugodt maradni. Miért is kell szünetet tartania?!

- Első, hogy jövőre megismétled a beavatást. Ha nem sikerül, csoport nélkülivé válsz.

Ez igazságos. Az nem lenne az, ha csak egyszerűen befogadnának és a többieket pedig a Bátor beavatás poklán keresztül elküldenék. Tudom, hogy meg fogom csinálni.

- És a második, hogy Kangnek bele kell egyeznie a csoportváltásba. Ilyen még sosem történt ezelőtt. Evégett kell a vezetőnek ezt megerősítenie. Holnap Eric-kel a Kegyetlen Központba mentek és beszéltek Jack Kanggel. Már bejelentettem – folytatja tovább Max.

A második feltétellel nem nagyon szimpatizálok. Különösen azzal a résszel, hogy Ericnek kell elkísérnie.

- Nem jöhetne velem más az Őszintékhez? – kérdezem. Úgy beszélek a csoportomról, mintha idegen lenne nekem. Vagy az is. Csak a Bátraknál való életet ismerem.

- Nem. A többieknek dolguk van, és egyébként is, Ericé a feladat, hogy felügyeljen téged – feleli, s nem hagy semmilyen tiltakozást.

Pont Eric-kel kell elmennem. Remélhetőleg nem próbálkozik majd újra beszélni velem. Le fogok blokkolni, remélem, tudatában van vele.

De a Kang-es rész nehéz lesz. Hogyan lehetne meggyőzni, hogy a Bátrakhoz menjek? Viszont lehet, több emlékem előbukkan, ha a régi otthonomban leszek. Talán végre kiküszöbölhetem az egész problémámat. Talán rájöhetek, mi történt, mielőtt megszöktem.