Drága Olvasók! Ismét ezer bocsánat a több, mint egy hónapos kimaradásért, nagy volt az év végi hajtás, valamint már a munka világában is üdvözölve vagyok, szóval kevesebb szabadidőm maradt. Viszont, most már kitört a nyári szünet - ugye mindenkinek jó lett a bizonyítványa, sikeresen leérettségizett? -, úgyhogy több időt tudok tölteni a fordítással. Igyekezni fogok, ígérem, de azért türelmet kérnék Tőletek, ha nem sikerülne időben hoznom. Mindenkinek kellemes nyarat kívánok, pihenjetek és olvassatok sokat! Véleményeket pedig szívesen várok mind a történettel, mind a fordítással kapcsolatban. :)
Ölel Titeket,
Leia
Egyedül hagyom el a szobát.
Holnap kora hajnalban Eric-kel útra kelünk. Nem tudom, mi fog rám várni, de
remélem, lesz időm, hogy betekintsek a régi házunkba, és hogy Ty-jal beszéljek.
Legszívesebben kikerülném a
mamámmal való találkozást, viszont az nem lesz olyan könnyű. A bátyámmal alig
váltottam egy szót, talán beszélnem kellett volna vele. Ty úgy hitte, hogy Liam
és én soha nem értettük meg egymást. De tudja, talán most már egy kicsivel jobban
igen.
Céltalanul végig szaladok a sötét
folyosón. Lassan hozzászoktam a kevés fényhez. Mikor pontosan tudtam, milyen
lehet egy másik élet.
A kezeimet végigvezetem a fal
mentén, és töprengek, hogyan jött elő emlék a papámmal kapcsolatban. Az
emlékben valami fontosat akart nekem mondani, valamit, amit a mamám és Liam
sosem tudott... Viszont Ty-nak muszáj volt megzavarnia engem. Mi lesz, ha soha
többet nem fogok az egészre emlékezni?!
Hirtelen valaki szembejön velem a
folyosón. Először nem vesz észre engem, de később megáll, és szemügyre vesz.
- Leah? – kérdezi, azonban nem
válaszolok. Miért tenném? Nem rég volt, mikor a hangja nem túl barátságosan
csengett.
El fogok menni mellette.
Megmutatom neki, hogy nem packázhat velem úgy, ahogy neki tetszik. De szorosan
fogva tart. Hiába próbálom kiszabadítani a csuklómat a szorításából, nem
lazítja.
- Hadd magyarázzam meg... –
kezdi, de azonnal félbeszakítom.
- Nem. Hallgass ide, Peter. Nem
fogom hagyni, hogy megalázz, csak mert az egód nem engedi, hogy a két őrült
barátod rájöjjön, barátok voltunk.
- Azt hittem, azok vagyunk –
mondja halkan.
- Az akciód után? Nem,
határozottan nem – felelem, és ezeknél a szavaknál elengedi a kezemet.
- De sajnálom. Nem akartalak
megbántani a szavaimmal. Csak értsd meg, Molly és Drew azt hiszi, utállak.
Tudják, hogy korábban barátok voltunk, de azt nem, hogy valamikor szerelmes
voltam beléd, vagy talán, sőt, még vagyok. Egyszerűen össze vagyok zavarodva,
ami ezt az egészet illeti – vallja be a földet bámulva.
- Mégsem akarom, hogy mindig úgy
bánj velem, ha Molly és Drew a közelben van. A végén a veszekedés hevesebb
lesz...
- De képtelen vagyok nekik
egyszerűen elmondani, hogy mi... én... nem tudom – mondja komolyan, s rám néz.
Próbálom megérteni, mi zajlik le benne. De azt nem tudom, mire megy vele, ha
kettejüknek csak hazudozik.
De nem ugyanazt tettem? Vannak
barátaim – már ha egyáltalán annak nevezhetem őket –, akiknek füllentettem az
előző éjjelről. Hogyan reagáltak volna, ha elmeséltem volna az igazságot?
- Oké, csak hagyj békén – mondom,
és tovább megyek.
- Leah! – hív, de nem veszek
tudomást róla, tovább futok. Jön utánam, és hátrafelé fut előttem. Szólnom
kéne, ha kanyar jön?
- Azon kívül igazán féltékeny
voltam. Elképzeltem, hogy te és Ty... – A hangja megtör, fejetrázva megáll.
- Nem töltötte itt az éjszakát –
szólalok meg, és remélem, nem kérdezősködik tovább.
- De akkor hol voltál? –
Sóhajtok. Miért nem tud ezzel a válasszal megelégedni? Egészen biztosan nem
fogom neki elárulni az igazságot.
- Egyedül voltam. Nyugalomra volt
szükségem. Az alvóteremben pedig azt nem kaptam meg. Csak el kellett
gondolkodnom azon, amit a mamám mesélt – magyarázom, és remélek egy közömbös
arckifejezést. Peter mindenkinél jobban ismer, lehet, észreveszi, ha hazudok.
- Megértem. És mit mondott a
mamád? – kérdezi, kíváncsian fürkész. Vajon tud valamit a papámról?
- Sok mindent mondott, de nem
tudom mérlegelni, mennyi igaz belőle. Van egy olyan érzésem, hogy valami rossz
történt a papámmal, és hogy a vita a mamámmal nagyobb volt, mint ahogy mondja.
Titkol valamit – mondom neki. A homlokát ráncolja, gondolkozik.
- Csak annyit tudok, hogy a
Műveltek eljöttek hozzánk, és hogy nem a papád volt az egyetlen, akit magukkal
vittek. – Igen, ennyit már én is tudtam. A Műveltek. Talán Eric tud valamit
erről.
Holnap rá kell kérdeznem a
vonatút alatt. Nem fog tudni elfutni előlem, muszáj lesz beszélnie velem.
Másrészt én sem fogok tudni elmenekülni.
~
Másnap reggel, mikor a saját
ágyamban ébredek, semmi nyugalom nincs körülöttem. Egyesek horkolnak, mások
beszélgetnek (például Molly, ha nem tudná), és vannak olyanok, akik folyamatosan
ide-oda forgolódnak. Ebben a zajkulisszában egyszerűen nem tudok tovább aludni.
Kigörgök az ágyból, megkeresem a
dolgaimat, és elkészülődök. Egyszer csak ideges leszek attól, ami rám vár. De
valahogyan mégis igazán örülök, hogy nem kell egyedül utaznom. Bár a Bátrak
vezetői nem is engednék.
Épp ki akarom nyitni az ajtót és
eltűnni, de az ajtó magától kinyílik. Al kerül elő, aki meglepődötten néz rám.
Nagyon nem néztem utána, még mindenki alszik-e. Al elég sápadtnak néz ki, az
egész szeme vörös. Kész van idegileg, azonban próbálja rejtegetni.
- Hé, minden oké? – kérdezem, és
aggódóan ránézek. Ő nem tartozik ide. Ő egy jámbor fiú, aki egyszerűen nem
Bátor. Mint én, eljött született Őszinteként a csoportból. Csak velem ellentétben
neki ott kellett volna maradnia.
- Már igen – motyogja, majd
elsétál mellettem. Egyszerűen nem hagyhatom elmenni, hogy kettesben maradjon
depresszív gondolataival, hiszen tényleg sajnálom őt. Ebben a pillanatban úgy tűnik,
hogy ki fog esni a beavatás során.
- Al, ha van valami,
meghallgatlak. Tényleg. – Viszonozza a pillantásomat, s próbál magára erőltetni
egy mosolyt. De látom, hogy nem igazi.
- Ne aggódj. Minden rendben van.
Csak hiányzik a családom – magyarázza. Nem győz meg a hangja, de bólintok. Nem
kényszeríthetem, hogy megbízzon bennem. Milyen voltam számára korábban? Beszélt
velem? Vagy tudomást sem vett rólam?
Kimegyek, majd becsukom magam
mögött az ajtót. Neki támaszkodok. Nem kéne aggódnom érte, de őszintén szólva,
mégis azt teszem. Ki ne aggódna, ha Al így fest? Könnyen észrevehető rajta,
hogy nem bírja itt tovább.
- Hé, hát már itt vagy – szól
hirtelen számomra egy jól ismert hang. Felnézek, és Eric áll előttem, vigyorog.
Miért is van ilyen jó hangulata? Ez valamiért ijesztő. Még sosem láttam ilyennek.
- Nem tudok tovább aludni –
motyogom, majd újra a földre tekintek. Közelebb jön hozzám, mire a szívem
elkezd gyorsabban verni. Ezt most muszáj? Nem tudna egyszerűen nyugton maradni,
mint bármely más embernek?
- Oké. Akkor mehetünk is. Ma
nincs reggeli, rögtön indulunk. Max kérte, hogy siessünk, amennyire az
lehetséges. Illetve én, abban az esetben, ha az Őszintéknél kell maradnod –
magyarázza. Ellököm magam az ajtótól, miután Eric útnak indul.
- Tüstént ott kell maradnom és
nem búcsúzhatok el az itteni emberektől? – kérdezem. Be kell vallanom, ez
egyáltalán nem tetszik nekem. Nem megyek vissza. De ha Kang észreveszi, hogy
Bátornak több lennék, mint Őszintének, talán megengedné, vagy?
Ericnek csak a Peterrel való
verekedésemről kell beszámolnia. Ez pedig úgyis csak arról árulkodik, hogy
váltanom kéne. Mindazonáltal az Őszintéknek szavakkal kell megoldaniuk a
problémát, és nem erőszakkal. Sajnos az nehéz lesz nekem, szóval izgalmas lesz
nyugodtnak maradni.
- Igen, kivéve, ha nem akarsz
most még elbúcsúzni – mondja nyugodtan a kezével abba az irányba mutatva,
ahonnan jöttünk. Töprengek egy kicsit, miszerint szóljak-e Trisnek és
Christinának, vagy ne. Nem, viszont fognak látni.
- Nem fogok náluk maradni, ne
aggódj. Nem tartozok oda – mondom magabiztosan, és elsétálok mellette.
~
A vonatban minden csendes. Egymás
mellett ülünk a földön a vagonban szótlanul. A kiugrás egy mozgó vonatból már
jobban tetszik, mint a legutóbbi alkalommal. Noha Eric segített, biztos vagyok
benne, hogy most nélküle is menni fog.
Egyébként szóba akartam hozni a
Műveltek visszaélését az Őszintékre nézve. De biztos vagyok benne, hogy újra
ejteni fogja a témát. Semmiről sem fog nekem mesélni. Vagy talán...? Nem. Nem
hiszem. De ha nem próbálkozok, nem is fogom megtudni.
- Eric? – tétovázva kérdezem,
miközben a cipőmet bámulom. Hogyan kéne elkezdenem?
- Igen?
- Tyler említette, hogy a papám a
Műveltek kapták el. Azon tűnődtem, vajon miért. És hogy a mamám miért nem
mondta. És azon gondolkodtam, hogy ha ezzel tett valamit, akkor mit tett
vele? – kérdezem, de az egész kérdés miatt még felkavaróbban érzem
magam.
- Hogyhogy ilyet kérdezel tőlem?
Erre sem adhatok választ.
- De Művelt voltál. Tudnod kell,
miért tették ezt. Te mulatgatsz Jeanine-vel, de...
- Ez is egyike azon dolgoknak,
amikről nem szabad tudnod – mondja ridegen, majd feláll. Ezzel jelezte, hogy a
beszélgetésnek vége. Viszont elfelejthette, hogy választ akarok. Úgyhogy én is
ezt teszem, felállok, és utána szólok.
- Mindig ezt mondod! Pedig közöm
van hozzá! Ez az én életem, és az én papám volt! Pont tegnap jött elő egy
emlékem, amiben valami fontosat akart nekem elárulni – mondom, és próbálok nem
elkezdeni sírni. Ha a halott apámra gondolok, szomorú leszek. Mi rosszat
tehetett?
- Oké, hallgass rám, csak egyszer
fogom elmondani – mondja felém fordulva.
– A Műveltek az Elfajzottak után vadásznak, minden csoportban. Lehet,
hogy az apukád az volt – folytatja röviden és szűken. A papám Elfajzott
volt? Nehezen tudom elhinni.
- De hogyan találtak rá? Az
Elfajzottak ugyanúgy fedezékben élnek, mint a többiek. – Eric sóhajt, és a
pillantása a távolba mered.
- Minden csoportban van hajdani
Művelt, aki őket keresi. Egyikük az Őszintéknél biztos leleplezte – magyarázza.
A Műveltek kémjei. Mint ő.
- Te is egy ilyen kém vagy?
Emiatt kellett Jeanine-nel beszélned? – tudni akarom. Közelebb lépek hozzá, és
a kezem önkéntelenül az övéhez nyúl.
- Igen. Igen, Jeanine-nek
dolgozom. De kérlek, ne kérdezz többet...
- Tudom, tudom, túl veszélyes...
– motyogom, és magamhoz húzom. A karomat köré fonom, s a fejemet a mellkasára
pihentetem. Meglepetésre habozva viszonozza az ölelésemet.
~
- Szerinted van még időnk a
mamámhoz beugrani? – kérdezem Ericet, mikor a Kegyetlen Központba érünk.
- Persze. Tudod még, hol
laktatok? – kérdezi, és körülnéz. Az egész fal fehér, és a padló úgy néz ki,
mint egy sakktábla. Fekete-fehér. Egy otthonos érzés fut végig rajtam, és erre
muszáj elmosolyodnom. Annak ellenére, hogy a Bátraknál igazán jól érzem magam, rájövök,
hogy szerettem ezen a helyen lenni. Itt nőttem fel.
- Azt hiszem – motyogom, és futni
kezdek. Nem tudom, hová vezet az utam, de biztos vagyok benne, hogy jó felé
tartok. Lépésről lépésre közelebb megyek. Egy út, melyen hosszú ideje nem
jártam, de elfelejteni sem fogom soha.
Egy hosszú, gyengén bevilágított folyosóhoz
érek. Itt kell lennie. Itt kellett élnem a mamámmal és a bátyámmal. És a
papámmal, nem kihagyva őt.
A kezem az ajtókilincsre téved, s
lenyomom azt. Egy kis lakásba lépek. Újra olyan, mintha otthon lennék. Mosolyogva
keresztül megyek a szobán. A konyha és a nappali egyben van. Egy hálószoba a
szüleimnek, és egy kis szoba emeletes ággyal Liamnek és nekem. Mostanra már
csak ketten laknak itt.
Egy rövid körséta után a
nappaliban maradok. Nagyon jól érzem Eric jelenlétét, de nem érdekel. Helyet
foglalok a padlón, majd behunyom a szemem. Szinte azonnal a múltba kerülök.
Tudod egyáltalán, mit teszel
ezzel a gyerekeinknek?
A papám hangját hallom. Hirtelen
felállok az ajtóban, és a szüleimet figyelem. Nem vesznek észre engem. A mamám
a kanapén ül, és elkezd sírni.
Most mit csináljak, Mario? A
kezében tart. Tud Mason által az Elfajzottakról. El kell mondanom, mit tudok.
A mamámnak el kellett valamit
mesélnie? De nem azt, amit Jeanine tud.
Hazudhattál volna. És
bocsánatot kérhetnél, hogy tévedtél.
A papám hangosabb lesz.
Leesik a mamám mellé a kanapéra.
Mit terveznek velem?
Valamilyen kísérletet fognak
elvégezni. Kivéve, ha sérült vagy, akkor azonnal eltávolítanak.
Anyám válaszára szaltózik egyet a
gyomrom. Ő árulta el a papámat a Művelteknek. Emiatt mentem el. De van
egy olyan érzésem, hogy nem ez volt minden. A szemeim kipattannak, és
körülnézek. Ott áll Eric várva, viszont mellette a mamám van. Meg kell
állítania, hogy ide jöjjön hozzám. A szemei kisírtak.
Dühös vagyok rá, amiért hagyta
elárulni őt. Egyszerűen csak hagyta elmenni.
Nagyon tetszett ez a rész is. Ügyesen fordítasz :)
VálaszTörlésSzia!
TörlésNagyon szépen köszönöm, és örülök, ha elnyerte a tetszésedet a rész! :)
Drága Leiám!
VálaszTörlésHűha, na erre aztán végképp nem számítottam volna, még hogy a saját mamája árulta el a papáját, ez borzalmas! Nem csodálom, hogy veszekedtek és elhagyta őket, én a helyében képtelen lennék ott maradni vagy akár beszélgetni egy pillanattal is tovább. Borzalmas... tényleg nem találok szavakat (haha, pedig ma még írni akartam a POINTLESS-hez). Egyébként nagyon tetszik a történet, egyre izgalmasabb, és az az ölelés, na az fura volt. Picit mintha nem illett volna a körülményekhez, de lehet csupán én gondolom így :") Kellemes nyarat te munkás ember <3
Millio puszi Xx
Szerecsendióm!
TörlésUgye? Mikor én is olvastam, nem gondoltam volna, hogy a saját anyja tesz ilyet a családjával, szóval így már teljesen megérthető, miért menekült el Leah. Haha, habár régen írtad a kommentet - lassan már egy hónapja :oo -, azért remélem, sikerült hozzá írnod. Örülök, hogy tetszik a történet, és igen, az egy kicsit az volt, habár most már fény derült egy-két titokra Erickel is kapcsolatban, amelyeket ő maga árult el, szóval van rá remény, hogy földig lerombolja maga körül a falakat. :)
Neked is kellemes nyarat, bár holnapután jössz hozzám, úgyhogy már a gondolata kellemes. : D (nem vagyok egoista, áh, dehogy.)
Sok-sok ölelés! <3
Sziaa:)
VálaszTörlésMost kezdtem el olvasni és imádom!!:)
Mindig is gondolkoztam rajta milyen lenne egy "cuki" Eric és úgy örültem amikor megláttam az oldalad:D Hány részes a fanfic? És mikor jön a kövii rész?:)
Drága!
TörlésHát, most akkor már tudod, milyen lehet Eric, ha cuki. :) Én pedig annak örülök, hogy nagyon tetszik neked a történet!
36 részből áll egyelőre, a következő részt pedig igyekszem még júliusban közzétenni. :)
Sia! Köszönjük a fordítást és nagyon megijedtem amikor tegnap láttam, hogy nem tudok feljutni az oldaladra. Igen, cuki az egész és kérlek ne hagyd abba!
VálaszTörlésSia! Köszönjük a fordítást és nagyon megijedtem amikor tegnap láttam, hogy nem tudok feljutni az oldaladra. Igen, cuki az egész és kérlek ne hagyd abba!
VálaszTörlés