7. fejezet – A becstelenség jóval szétterjedt

Sziasztok!

Ismét bocsánat a múlthetiért,  csak nem mindig tudok géphez kerülni, bármennyire is szeretnék. Remélem nem haragszotok! Egy nehéz nap után itt a következő rész, nem valami hosszú, de lesz benne egy-két dolog, amiről szívesen várom a véleményeiteket! Kellemes olvasást! <3

Jaden egyáltalán nem veszi észre, hogy egy kicsit megdöbbenek, csak beszél tovább. Magamtól kérdezem, hogy Eric, mint a Bátrak egyik vezetője, mit akar megtárgyalni Jeanine-nel. Semmi jót nem jelenthet. Valamit terveznek. Mikor visszajön, feltétlenül szóba kell hoznom. Biztosan nem akarja majd elmondani, de talán megered a nyelve, ha sokáig idegesítem.

- Hé, figyelsz te rám? – rángat ki a Művelt fiú hangja a gondolataimból, ahogy a vállamat rázogatja. Helyre teszi a szemüvegét, mikor ránézek. Miért hord az összes Művelt szemüveget?! Még beképzeltebbnek néznek ki, mint amilyenek valójában.

- Azt kérdeztem, miért utazol együtt egy Bátorral. Őszintének kell lenned, szokatlan titeket együtt látni.

- Ez egy hosszú történet, és most nincs kedvem elmesélni neked – mondom, és behunyom a szemem. De Jaden továbbra is jókedvűen fecseg.

– Egyébként Bátornak tűnsz. Tök mindegy, milyen színű a ruhád. Agresszívan szóltál, mikor úgy gondoltad megfenyegetsz, ha nem tűnök el.

Miért nem tud egyszerűen magamra hagyni? Pedig már biztos neki is feltűnt, hogy idegesít.

- Oké, de jaj, neked, ha utána nem lépsz le – mondom, kinyitom a szemem, és dühösen rá nézek. Szerettem volna pihenni, míg Eric el van. – Valami miatt még nem jöttem rá, hogy megszöktem az Őszintéktől. Valamelyik csoportnélküli kidobott egy vonatból, elvesztettem az emlékezetemet, majd a Bátraknál kötöttem ki. Eric az amolyan felügyelőm, viszont ma nem volt ideje rám, így másnak kellett a szemét rajtam tartania. Úgy gondolták amúgy, hogy kém lehetek. Na, igen, de aztán egyedül voltam, a Kútnál sétálgattam, Ericre bukkantam, aztán követtem. És most itt vagyok. Ennyi volt, soha viszontlátásra. Csáó.

 Legyintek egyet, jelezve, hogy elmehet. De nem teszi.

- Elveszetted az emlékeidet? Hogyan? És miért vettek be közéjük? Simán vissza tudtak volna vinni az Őszintékhez. – Elfordítom a tekintetemet és elkezdenék válaszolni, de hirtelen Eric megjelenik Jaden mögött.

- Leah, mehetünk is vissza. De hamar, nem tudom, mikor jön a vonat. – Sóhajtva felállok. Tehát nincsen pihenés...

- Hát nincs menetrend? – kérdezem, és Erichez megyek.

- Ó, természetesen van – veti közbe Jaden, aki örül, ha beszélhet. – Kértek egyet? Valahol itt kell lennie...

- Ne teketóriázz. Gyere! – hív Eric, és a kezemet megragadja, majd maga mögött húz. Tényleg sietős a dolga.

Gyorsan kifutunk az épületből. Pár perc alatt a sínekhez érünk. Eric még mindig fogja a kezemet. Lenézek, és megszemlélem azokat. Tulajdonképpen nem kellene eloldanom őket? A pillantásom az arcára téved; elgondolkozik.

Nem sokkal később hallom a vonatot jönni, és először Ericnek tűnik fel, hogy még mindig fogja a kezem. Elengedi, de nem néz rám. Felugrik a vonatra, és kinyújtja a karját, hogy segítsen nekem. Megkapaszkodom benne, és felmászok a vagonba.

Mikor bent állok, nem tudom, hogyan is kezdhetném. Beszélni akarok vele, de mi van akkor, ha ő nem akar velem? Neki támaszkodom a falnak, és ránézek.

- Mi van? – kérdezi egy idő után, majd mellém áll. A fejemet rázom. Rossz érzésem van. Sóhajt. – Nem én akartam, hogy te is gyere. Mond el, mi a baj, úgy meg tudom magyarázni.

- Jeanine-nel találkoztál – szólalok meg, és a sötét szemeibe nézek.

Lehunyja a szemeit, a fejét a falnak hajtja. – Ja, lemerem fogadni, hogy az a kis bosszantó Művelt mondta ezt neked. – Összefonja a karját a mellkasa előtt, és újra kinyitja a szemét.

- Igen, ő mondta nekem, mivel belőled semmit sem lehet kiszedni.

Mély levegőt vesz, és ismét behunyja szemeit. Ez a legegyszerűbb módja annak, hogy kitérjen a tekintetem elől.

- Mintha neked nem lenne mindegy – mondja, és keményen rám néz.

- Mindegyikünknek van köze hozzá. Becsaptad a Bátrakat...

- Úgy beszélsz róluk, mintha közéjük való lennél – horkan fel és mérgesen rám néz.

- Te pedig úgy, mintha nem. Tévedtem veled kapcsolatban. Azt hittem, ízig-vérig Bátor vagy, de nem, alattomos Művelt vagy, és maradsz is.

Megfordulok, és a következő kocsiba megyek. Nem akarok tőle többet hallani.

Az út további részében ott tartózkodom, és mikor a vonat a központ közelébe ér, Ericet meg nem várva elsőként kiugrok a vonatból. Követ engem, de gyorsan futok a Kútba. Nem akarok vele beszélni.

~

Az éjszaka közepén felébredek. Ide-oda forgolódok, azonban nem tudok visszaaludni. A mennyezetre meredek. Ericre gondolok, a mi kis konfliktusunkra. Azóta, amióta leszálltam a vonatról és elfutottam, egy szót sem váltottunk. Természetesen nem haragudhatok rá, mivel nem az én dolgom, de nem találom helyesnek, hogy a többi Bátor háta mögött a régi csoportjához járogat. Vagy talán a többi vezető tud erről?

Akkor többen közülük összejátszanának a Műveltekkel... nem is akarok igazán belegondolni, hogy ez mégis mit jelenthet.

Felállok. Nincs több kedvem, hogy ezen elgondolkodjak, és hogy a fejem a semmiért fájjon. Talán Eric rokonságban van Jeanine-nel, ki tudja.

Csendben áttoporgok mezítelen lábaimmal a hálótermen, majd kilépek a folyosóra. Itt minden sötét, így az egyik kezemmel megérintem a falat, hogy tudjam, hol vagyok. Ezzel támaszkodok. Azonban valaki hirtelen velem szemben fut, nekem jön, és leesek a földre. Ez a valaki rajtam végzi.

- A fenébe, vigyázz már! – szólalok meg mérgesen, és letuszkolom magamról az illetőt.

- Leah? – kérdezi tőlem egy ismerős hang. Peter. Mit keres ő itt?

- Igen. Legközelebb jobban figyelj oda – mondom, és felegyenesedek. Ő is feláll, és rám néz, amennyire lehetséges a sötétségben.

- Oké, figyelni fogok. De mi van veled? Nem tudsz aludni?

- Nem. De tök mindegy, menj aludni, Peter. – Elmegy, és magamra hagy. Neki támaszkodom a falnak, és hallom, ahogy a léptei eltávolodnak, azonban egyszer csak megáll.

Megfordul és visszajön hozzám. Ezután a kezeit keresgélem, majd ő erősen magához szorít. Először egy millimétert sem mozdulok, de aztán a karomat a nyaka köré fonom. Addig állunk úgy ott, míg ő el nem húzódik tőlem. Még mindig közel állunk egymáshoz, érzem a leheletét a bőrömön.

- Tudom, hogy nincs minden rendben veled. És ha nem is akarod elmesélni nekem, akkor is itt vagyok neked.

Hosszú ideig csak bámulom. A szívem gyorsabban ver, és nem értem, mi ez hirtelen. Korábban csak egy barát volt számomra, nem lehetett más. Az ajkaimat harapdálni kezdem, és a lábamat nézem.

- Leah, ha tudok segíteni neked...

Nem foglak elhagyni, bármi is történjék. Együtt megyünk a Bátrakhoz, harsog túl Peter hangja az egyik emlékemből. Magamra és a valamivel fiatalabb előttem álló Peterre nézek.

És mi van, ha nem megyek a Bátrakhoz? Nem hagyhatom hátra Ty-t...

Ty itt fog maradni, az biztos. Holnap lesz a Választási Ünnepség. Én el fogok menni. Döntened kell. Ő, vagy én.

Hallom a szívverésemet – bizonytalan vagyok. Peter közelebb hajol hozzám, és az száját rövid időre az enyémre tapasztja, majd elmegy, és ott hagy.

- Leah? – Egy vállrázogatással visszakerülök a valóságba. Peter zavarodottan áll előttem. Újra a Kútban vagyok. Mi történt akkor? Azt hiszem, Peterrel többet nem tartottuk a kapcsolatot.

- Peter, valójában mi történt anno közöttünk? Ugyanis emlékszek. Te... Te azt akartad, hogy döntsek közted és Ty közt.

Meglepetten néz rám. Nem tudja, mit válaszoljon.

- Leah... – Behunyja a szemét, és mélyet lélegzik. Mikor újra rám néz, eltökéltséget vélek felfedezni a pillantásában.

- Talán sokat veszekedtünk, de továbbra is találkozgattunk. Ty nélkül. És... és azt mondtad nekem, belém szerettél. De Ty-t nem tudtad elhagyni.

Bámulok rá. Szerelmes voltam belé? Peterbe? Ez valami vicc, vagy mi?

- Semmit se kell mondanod. Neked sincs szükséged arra, hogy azt mondjam, miattam szöktél el. Nem vagy benne biztos. De mikor megláttalak... Az első pillanatban tényleg úgy gondoltam, mintha tudnád, ki vagyok, és hogy vissza akarsz jönni hozzám. El kellett volna felejtenem téged...

Elmegy, de gyorsan visszarántom.

- Peter, kérlek, várj. – Felém fordul, és lefelé néz.

- Mi van még? – kérdezi mogorván.

- Egyszerűen nem tudom, mit mondhatnék. Ez mind zavaros nekem. Kérlek, hagyj még időt. – Időt az érzéseimnek és a múltamnak. De Peter nem az egyetlen, aki iránt furcsa érzéseim vannak. Eric.

Peter most tényleg elmegy, de mint az emlékemben, lehajol hozzám, és csókot lehet az ajkamra. Elindul, én pedig csak bámulok utána.