6. fejezet - Az igazságtól leszünk elválaszthatatlanok

Sziasztok!

Bocsánatot szeretnék kérni a múltheti kimaradásért, de mivel másnap iskola volt, nem nagyon volt időm a bloggal foglalkozni. Viszont most végre beköszöntött a várva várt szünet, úgyhogy több időm jut mindenre, beleértve a fordítást is.  Köszönöm szépen a kommenteket, pipákat, és ahogy chatben ígértem, még a hétvégén mindenkit kiteszek! Jó olvasást kívánok, s ne felejtsetek nyomot hagyni magatok után! <3

Csak bámulom. Hogyan vehetett észre olyan könnyen? Két vagonnal előttem ugrott fel a vonatra, ez nem lehet egyszerű dolog.

Nem tudom, mit mondhatnék, így hát elkezdek magam elé motyogni.

- Azt hittem, nem vagy kém – mondja, miközben engem néz. Hevesen megrázom a fejem. Most biztos ezt gondolja rólam.

- Nem, tényleg nem vagyok kém. Én...

- Mi? – sziszegősen, de egyben baljós hangon mondja. Nem, nem félek Erictől. Erős maradok.

- Kíváncsi voltam. Láttalak azzal a bigyóval, amit biztos a Műveltektől szereztél, és egyszerűen csak tudni akartam, hova mész... – Hogyan tudnám arról meggyőzni, hogy ezt egyszer sem fontoltam meg? Hogy spontán cselekedtem?

- Zeke-nek nem rád kéne vigyáznia? Ha az ember nem azt csinálja, amit akar...

- Azt mondta, a felavatottakkal üljek le. De valamikor egyedül maradtam, aztán egy kicsit futottam a Kútban, és a végén megláttalak téged...

- És követtél? Kijelentettem, hogy valamit el kell intéznem, és hogy nincs hozzá rád szükségem. Szerinted fantasztikusnak tartom, hogy miattad egész idő alatt fel-alá kell futkosnom? – Oké, tévedtem. Ő nem csak szimplán ideges miattam, valószínűleg azt akarja, hogy eltűnjek.

- Jól van. Akkor engedd meg, hogy csatlakozzak csoport nélküliekhez. Amíg kapok valami kaját, minden rendben – mondom keresztbe rakott kezekkel a mellkasom előtt. Eric behunyja a szemét, és a fejét rázza. Csak nem tudja, mit válaszoljon erre?

- Nem – szólal meg komolyan, és a szemembe néz. – Nem hagyom, hogy hozzájuk menj. Azonnal kiugrasz a vonatból, és vársz egy következőre, ami a központ felé megy. – Először is meg vagyok lepve, hogy nem akar megszabadulni tőlem. Viszont nem tetszik, hogy csakúgy visszaküld. Ha ezt akarja, hogy kiugorjak ebből a vonatból, noszogatnia kell még.

- Nem – határozottan mondom, és viszonozom a pillantását. – Tök mindegy, hova tartasz, veled megyek.

- Ehhez te nem kellesz. Nem érted, vagy mi?

- De Eric, akár hiszed, akár nem, felfogtam. Tudom, ki nem állhatsz, sajnálom, hogy utánad szaglásztam, de veled tartok, és ez ellen nem tehetsz semmit.

Elvárnám, hogy dühös legyen, és hogy úgy parancsolgasson nekem, mint egy Bátor felavatottnak, miszerint induljak vissza.

- Soha nem mondtam azt, hogy ki nem állhatlak...

Nem tudok erre mit válaszolni. Csak továbbra is nézem őt, viszont Eric elemeli a tekintetét, és a várost kezdi el fürkészni, ami elhalad mellettünk.

- És hova megy? – kérdezem rövid idő után, azonban nem felel. Sóhajtok, és hagyom lecsúszni a testemet a földre, majd a fejemet a falnak támasztom. Behunyom a szemem és megpróbálok egy kicsit aludni. Ha odaérünk, úgyis szól majd.

Egy emlék szélesedik ki előttem. Peterrel, Ty-jal találom magam egy időben, mikor még barátok voltunk.

Csinált már valaki közülünk ilyet?

A kérdés Petertől származik. Mindhárman egy vonat tetején ülünk. Széttárom a karomat, és nevetek.

Nem, de jó móka, válaszolom Peternek, aztán a fejemet a vállára pihentetem. Peter kicsit vigyorog, míg Ty ez ellenben mogorva arcot vág. Tehát abban az időszakban nem volt minden béke, öröm, palacsinta. Még mindig képtelen vagyok elhinni, hogy két srác egyszerre volt belém szerelmes.

Ez eléggé veszélyes. Anyukádnak nem fog tetszeni, szólal meg Ty, és rólam Peterre emeli a tekintetét, majd újra rám. Vajon beszéltek erről?

Mindig rosszat csinálok. Anyának Liam a kedvence, és ez örökre így is marad.

Liam? Ki volt ő? Van egy testvérem? Azt hiszem, még egyszer beszélnem kell Peterrel.

Valaki durván rázogatja a vállamat, mire kinyitom a szemem. Az emléknek vége. Eric sötét szemeibe nézek.

- Itt vagyunk – ridegen mondja. Hallom a hangjából, hogy nincs oda érte, amiért vele tartok.

Anélkül, hogy megvárna, kiugrik a vonatból. Mi mást vártam volna. Rövid be- kilégzés után én is ugrok. Pár másodperccel később megérzem magam alatt a talajt. Felemelem a fejem egy kicsit, és letörlöm magamról a port, az arcomból a kisebb kavicsokat. Hirtelen egy kéz jelenik meg az arcom előtt. A tekintetem a kézről Eric arcára vándorol. Azt hittem, előbbre van, és nem vette észre, hogy a földön vagyok. Egy segítőkész Bátor már furcsa. De egy segítőkész Eric? Mi ütött belé?

Elfogadom a segítségét, és hagyom, hogy felhúzzon. A következő pillanatban újra a lábamon állok, és akkor veszem észre, milyen közel vagyunk egymáshoz, mikor az arcába nézek. Csak pár centiméter választ el minket egymástól, és egyszerre kezdek valamit érezni a gyomromban. Ez valami bizsergés? Mit jelenthet? Mielőtt elindulhatnék, Eric visszalép egyet, és zavarodottan megvakarja a fejét.

Elmegy, én pedig követem őt. A tekintetemet a hátára szegezem, és felmerül bennem a kérdés, hogy ez mi volt. Egy pillanatra tényleg egy jól eső érzés járt át. Tehát, egyáltalán nincs okom, hogy valaha is féljek tőle. A fejemet rázom, és összeszorítom a szememet. Gondolj valami másra, Leah!

Kinyitom a szemem, és meglátom. Úton vagyunk a Művelt Központ felé.

Az első gondolatom, hogy ezt nem gondolhatja komolyan. Tristől és Christinától hallottam, hogy Eric legnagyobb mottója az „első a csoport”. Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy a családját látogatja meg. De akkor mit akar itt csinálni? Nem tudok rájönni.

A bejárat előtt megvár.

- Figyelj ide. Itt fogsz rám várni. Pontosan itt. – A hangjában semmi ellentmondás nem fedezhető fel. De elfelejtheti, hogy itt kint maradok.

- Nem. Nekem nem kell a titokzatos találkozódra mennem. Viszont itt is maradok, meg nem is. Keresek magamnak bent egy szép kényelmes padot, és olvasok egy könyvet.

- Nem úgy nézel ki, mintha rajonganál a könyvekért – mondja kétkedően.

- Nem is rajongok. De minden esetre le fogok ülni.

Elmegyek mellette, és elsőként lépek be a Központba. Mindenhol Műveltek, kék ruhában. Vagy csoportokban álldogálnak és beszélgetnek, vagy a számítógépet nyomkodják. A Bátraknál tökéletesen el vagyok, szerencsém volt, hogy a balesetemmel nem itt kötöttem ki.

Eric azt mondja, hamarosan itt lesz, de van egy olyan érzésem, hogy egy kicsit tovább fog tartani. Gyors léptekkel a következő lépcsőhöz veszi az irányt, majd megindul felfelé a lépcsőfokokon. A végén még egyszer visszanéz, mielőtt a látókörömből eltűnne. Észreveszek egy kis mosolyt az arcán. Mi a franc van ma vele?

Sóhajtva körül nézek. Az egyik falon egy óriási kép lóg Jeanine Matthewról, a Műveltek vezetőjéről. Tudom, vagyis biztos vagyok benne, hogy nem ismertem őt, de nem bírom ezt a nőt. Furcsa, hogy még mindig nem emlékszem rá. A tekintetem tovább vándorol, és megakad egy kék széken. Azonnal oda tartok, miközben figyelem a Műveltek felém vetett pillantásukat.

Leülök és összeszorítom a szememet. Amennyire tudom, kizárom a környezetemet, és megpróbálok lazítani. Újra és újra Eric arca villan fel előttem, de egyből elhessegetem. Emlékezni akarok valamire a Műveltekkel kapcsolatban, de semmit nem tudok velük összefűzni. Csoda is lenne.

Hirtelen megérinti valaki a vállamat. Kinyitom a szemem. Dühösen az előttem lévő Művelt fiú barna szemeibe nézek. Sötétkék pólót és egy szemüveget visel. Világos haja rövid, a tekintetével rám mered.

- Te is Bátor vagy, nem de? – kérdezi tőlem.

Bosszúsan a fejemet rázom, és a felsőmre, utána a nadrágomra mutatok. – Fekete, fehér. Őszinte vagyok.

Meglepetten rám néz. – Ó, sajnálom, csak Bátornak tűnsz. Bátor vagy... és elég komoly.

- Egyedül hagynál?

- Jaden vagyok. Szabad tudnom, hogy hívnak? – Egy nemleges válasz esne jól. Nincs kedvem egy kíváncsiskodó Művelttel mulatni.

- Leah – morgom, és összefonom a kezeimet a mellkasom előtt.

- De ezzel az Erickel jöttél, vagy? Ő a Bátraktól való. Miért van úton egy Bátor vezető egy Őszintével? – kérdezi, és rám néz. Tágra nyílt szemeivel tényleg tudni akarja.

- Gyakran itt van? – kitérek Jaden kérdése elől. Tudni akarom.

- Igen, elég gyakran. Jeanine-nel találkozik – nyersen feleli, én pedig csak bámulok rá.

- Micsoda?