4. fejezet - Az átlátszó igazság

Sziasztok! Újabb péntek, újabb fejezet, melyben fény derül egy-két titokra. Köszönöm az előző részhez érkezett kommentárt, pipákat, illetve utólag a díjakat is, amiket már ki is tettem. Jó olvasást kívánok nektek e hideg és borzasztó időben, személy szerint én, ha nem szükséges, ki sem lépek az utcára, nem hiányozna egy megfázás. De remélem, legalább nálatok szebb az idő. Sosem szerettem az őszt, talán az egyedüli ok, amiért elviselem, az a...  születésnapom. :D Kellemes olvasást! <3

Már egy ideje a bejárat előtt állok. Képtelen vagyok bemenni. Nem tudom, melyik a rosszabb: látni, amit tettem, vagy többet megtudni magamról. Nagyot lélegzek, s kifújom.

Kinyitom az ajtót, és belépek. Peter az egyik ágyon ül, a falat bámulja. Az orra vérzik, és ha eltört, az az én hibám. A tekintete mindent elárul; nem számolt azzal, hogy ide jövök. Közelebb megyek hozzá, és leülök az ágy szélére, mellé.

- Mit akarsz itt? – kérdezi, de nem válaszolok a kérdésére.

- Eltört az orrod? – A fejét rázza, és gyanakvóan szemügyre vesz.

- Nem, de orrvérzésem van. Több nem, úgyhogy ne izgasson. De gondolom nem azért vagy itt, hogy a sérülésem után kérdezősködj.

A szemeimet forgatom. Vagy kitalálta, vagy csak jól ismer engem.

- Oké, mit tudsz rólam? A korábbi Leahról. – bukkan ki belőlem a kérdés. Engem bámul. Természetesen nem akar nekem segíteni. Miért is tenné? Hiszen miattam ül itt. – Kérlek, Peter! Tudom, hogy ismertél. Barátok voltatok Ty-jal, vagy nem?

Az ajkát összeszorítja, és rám néz. – Amikor a Bátrakat választottam, reméltem, hogy többé nem látlak titeket. Persze, most nem tudod mi történt, de ez téged korábban sem érdekelt. Csak Tylerre figyeltél – a hangja keserű, én pedig valamiért rosszul érzem magam.

- Mi volt korábban? Már nem vagyok olyan, mint akkoriban. Kérlek, magyarázd el nekem. – Újra rám pillant, és egy fanyar vigyort jelenít meg az arcán.

- Észrevettem. Ezelőtt soha nem ütöttél volna meg, bármit mondtam volna – mondja. – Nem számítottam rá, igazán meglepett, hogy ilyet is tudsz.

- Én... én sem  gondoltam magamról...  – motyogom, és felhúzom a lábaimat az ágyra.

- Oké, elmesélem, ki voltál. És hogy én ki voltam. Ha hiszed, ha nem, barátok voltunk. Tyler, te és én. Mindent együtt csináltunk, a szüleink is jóban voltak. – Bámulok rá. Erre tényleg nem számítottam.

- Mi változott? – kérdezem. Egyetlen emléket sem találok Peterről.

- Tyler szerelmes volt beléd, és én el lettem hanyagolva – mondja, majd nyel egyet. Nehezére esik neki erről beszélnie, főleg velem. – És abban az időben én is beléd szerettem. Mindketten úgy gondoltátok, hogy csak féltékeny voltam, és hogy szét akartalak titeket választani. De te nem érezted ugyanazt, mint ő, csak legjobb barátként volt szükséged rá. Ezt előttem vallottad be magadnak. – Most nekem is nyelnem kell. Egyáltalán nem hangzik jól.

A fenébe, miért nem hiszel nekem, Leah?

Magamat és Petert látom a Kegyetlen Központ tetején. Elfordulok, és az égre szegezem a tekintetem. Ő is megfordul, hogy a szemembe nézhessen. A kezét a vállamra helyezi.

Leah, tönkre akarod tenni ezzel a barátságunkat?

Te vagy az, aki mindent elront!, ordítozok vele, s egy könnycsepp gördül végig az arcomon.

Peter magához húz és a száját az enyémre tapasztja. Azonnal eltolom magamtól.

Ez mi volt? Peter, én...

Szeretlek. Mikor érted meg végre? Tudom, hogy Ty-jal vagy együtt, de engedd meg, hogy hárman barátok maradjunk.

Kioldom magam a szorításából, és végleg elfordulok tőle.

Nem vagyok együtt Ty-jal. Nem szeretem őt, csak a legjobb barátom. Ezekkel a szavakkal elmegyek, de Peter még utánam pillant.

Véget ér az emlékem, és Peterre nézek. – Eszembe jutott – suttogom, és önkénytelenül az ajkamhoz kapom a kezem. Peter megcsókolt. Ez valószínűleg régen volt, de mégis furcsát érzek gyomromban.

- Megcsókoltál... én pedig egyszerűen elsétáltam – mormolom, majd magamra nézek.

- Így van. Ezután egyikőtök sem beszélt velem. Drew-val és Molly-val akkor barátkoztam össze, mikor csoportot váltottunk. – Biztos az előbbi lányra és fiúra gondol. Ha a barátom volt, hogy hagyhattam így meglógni? Csak mert szerelmes volt belém?

- Ennyi? – kérdezem. – Ez az oka annak, hogy többé már nem voltunk barátok?

- Azt hiszem, nyugalmat akartál és eleged lett belőlem – vállat von. – Megpróbáltam elfelejteni mindent. Elfelejteni téged. Minden működött, mindaddig, míg újra meg nem láttalak. Minden ismét a felszínre tört.

Egymásra nézünk. Szerintem nem hazudik. Megmutatta, milyen belülről, így tudom, ki voltam. És nem tudok magamra büszke lenni. Többet nem akarok tudni, elég volt. Felállok és menni akarok, de még várok egy pillanatot. Némán a másikra nézünk, és lehajolok, hogy puszit nyomhassak a homlokára.

- Köszönöm – szólok, majd tényleg elmegyek. Valószínűleg meglepetésként érte, úgy, ahogy engem is. De ezt tartottam a megfelelőnek.

Belépek az ebédlőbe, és örülök, hogy Eric zavaros leírását képes voltam megjegyezni. Hozok egy tálcát, és veszek egy tányér sültet, melléje egy szelet csoki tortát. A szememmel átkutatom a Bátor csoportokat, de Ericet nem találom közöttük. Hirtelen integet nekem valaki – Négyes az. Felvidulva attól, hogy nem kell egyedül lennem, oda megyek, és leülök mellé.

A többiek az asztalnál gyanakvóan méregetnek engem, de Négyest nem érdekli. – Emberek, ő Leah. Nemrég csatlakozott hozzánk – jelenti ki egyszerűen. – Minden rendben van? Meglepődtem, hogy vérzésig ütötted Peter orrát.

- Nem te vagy az első, aki ezt mondja... – szólalok meg. Ugyan nem vagyok éhes, de amióta itt tartózkodom, nem ettem egy falatot sem.

- Eric. Természetesen biztos dühös volt rád, amiért nem tudtál nyugodt maradni, és hogy hagytad,  provokáljanak. – Mielőtt beszédre nyílna a szám, az ajtóban Eric toppan be. Minden beszélgetés elhal. Ezek szerint nem csak rám van ilyen megfélemlítő hatással. De ez már elmúlt. Többé már nem félek tőle.

Ezután valami kaját hoz, leül a mellettem lévő helyre, és biccent a többiek felé.

- Peter jól van? – kérdezi, s kérdőn rám néz. Ugye nem hiszi azt, hogy még egyszer összeverekedtem volna vele?

- Talán igen, talán nem. De nem verekedtem vele újra, ha így gondolod – válaszolom, és a kajámba harapok. Ő is elkezd enni, de hébe-hóba dob felém egy pillantást, viszont nem árulok el semmit. Ha azt remélte, hogy ez által megérthet engem, akkor folytassa csak. Én sem értem magamat.

Négyes magyarázza, hogy a holnapi napon kezdetét veszi a kiképzés második fázisa. Érdekes hallgatni, mi vár a felavatottakra. Az Őszintéknél a hazugságvizsgáló tesztek közepén befejezésként még egy teszt várt a felavatottra az igazságszérum hatása alatt.

- Akkor biztos nem segíthetek, vagy? – kérdezem Négyestől, de csak a fejét rázza.

- Nem. Az információk szigorúan bizalmasak. – Bólogatok, jelezve, hogy világosan megértettem.

- És holnapra mit tervezel? – fordulok Eric felé.

- Voltaképpen tervezek valamit, de ahhoz nincs szükségem rád – válaszolja nyersen. Egyik felügyelőmnek sincs ideje, úgyhogy tökéletes nap arra, hogy felszívódhassak. De hová menjek?

- Arra akarsz kilyukadni, hogy holnap egyedül leszek itt?

- Nem, arra, hogy valakit keresek, aki vigyáz rád. Szemmel láthatólag szükséges, különben holnap meg lesz a következő törött orrunk. – Ismét bosszúsan hangzik a mondanivalója, úgy tűnik, már az első nap után elege lett belőlem. Gyorsan ment.

- Nem kell nekem bébiszitter. És csak hogy tudd, Peter orra nem tört el – magyarázom neki.

- Te tényleg ingerlékeny vagy. De ez ellen nem tehetek semmit. A vezetők döntöttek úgy, hogy nem hagyhatunk egyedül.

- Nem vagyok kém, értsétek meg! Dobjatok ki, ha csak szánalomból tartotok itt – mondom és felállok. Nem érdekel, mit gondolnak rólam.

Ki megyek az ebédlőből, azonban érzem még Eric tekintetét a hátamon.