2014. szeptember 12., péntek

2. fejezet - Nincs visszaút

Drága Olvasók!
Bocsánat az egy hét kimaradásért, csak egy tragédián esett át a családom, és mivel teljesen magam alatt voltam, ha tehettem, inkább az internet közelébe sem mentem múlt hét hétvégéig, remélem meg tudjátok érteni!
Viszont most itt vagyok az új fejezettel, és szeretném megköszönni, hogy ennyien olvastok, sokat jelent! Nektek hogy kezdődött az iskola? Csak nekem volt olyan borzalmas? :) Jó olvasást kívánok! <3


Egyedül ülök Eric irodájában, már ha ezt irodának lehet nevezni. Üres szoba egy villanykörtével, amely egész idő alatt pislákol. Középen egy íróasztal áll előtte és mögötte egy-egy székkel. Ha Eric lennék, panaszkodnék. De úgy tűnik, a Bátrak nem fektetnek nagy hangsúlyt a szobájuk díszítésére.
Hova tartozok, ha nem akartam ott maradni? Az ajtó kinyílik, és Eric lép be rajta. Reméltem, hogy egy kicsit tovább tart. Csak annyit mondott, hogy tudósítania kellett a másik vezetőt. Ebből kifolyólag, valószínűleg ő is egy vezető. Bizonyára úgy döntöttek, hogy újra kidobnak, vagy átadnak az Őszintéknek. Bármi is lesz, az semmi jót nem jelent.
Eric leül velem szembe, és a hideg tekintetét rám szegezi. Egyáltalán nem tart tőlem, én csak az vagyok számára, akire a drága idejét fecsérli.
- Tehát Leah, úgy döntöttünk, hogy egyelőre velünk maradsz. Nem tudhatjuk, hogy az igazat mondod-e nekünk, vagy csak játszadozol.
- Világos – motyogom. – Bátrak vagytok, nem bíztok senkiben sem.
Figyelmen kívül hagyva a szavaimat, folytatja. – Azt a feladatot kaptam, hogy vigyázzak rád. Úgyhogy mindig velem leszel. Érthető?
Igen, értettem őt, de komolyan gondolta?
- És mi van akkor, ha vécére kell mennem? Ha álmos vagyok? Ha zuhanyoznom kell? – Mérgesen néz rám, mivel természetesen ismét félbeszakítottam őt. Tuti, hogy mindig Bátor volt. A kisugárzása pont olyan, ahogy mindig is elképzeltem. Viszont egyáltalán nem akarom, hogy a kitörési akcióm itt érjen véget.
- Akkor várni fogok rád. Aludni pedig a felavatottakkal fogsz. Figyelni fognak, hogy semmit se kövess el. És ha én nem vagyok ott, akkor majd Négyes figyel. – Legalább valami jó hír.
- És most meséld el, mire emlékszel – mondja, és a lábait a fekete íróasztalára dobja. Úgy látszik, csak feketét hord. Itt minden olyan sötétnek tűnik, habár az Őszinték sem vesznek fel színes cuccokat.
- Nem tudom...
- Vagy elmondod nekem, vagy itt ülhetünk életünk végéig. Előbb nem engedlek elmenni.
Nyelek egyet, és a szemeimet lehunyom. – Mit jelentsen ez? – kérdezi. Perpillanat őrültnek tarthat, de nem érdekel.
- Próbálok minél jobban az emlékeimre koncentrálni. – Semmi megjegyzés nem jön tőle. Neki állok elmesélni, mit látok magam előtt. Még egyszer átélem a jelenetet. – És akkor oda jöttek hozzám, elkezdtem sikítani és védekezni. Semmi erőm nem volt, valamikor elájultam. Nem is akarom tudni, mit csináltak utána velem. Viszont valószínűleg kidobtak a vonatból.
Ahogy kinyitom a szemem, a könnyeim előtörnek. Francba! Nem akarom, hogy Eric azt higgye, gyenge vagyok. A Bátrak utálják az ilyen embereket.
- Hogyhogy a vonaton voltál? – kérdezi érzelemmentesen. Neki semmi sem számít? Hogyan tud valaki ennyire rideg lenni?
- Fogalmam sincs. Valószínűleg le akartam lépni. De értsd már meg, hogy a fejem teljesen üres! Mindig, mikor bármire emlékezni tudok korábbról, valami visszatér. Mikor Christina a nevemet mondta, rögtön tudtam, hogy tényleg így hívnak.
- Hát, jó. Hagyjuk abba. Reménykedjünk, hogy legközelebb a nevednél többet fogsz tudni mondani. – Feláll, és az ajtóhoz megy. Onnan egy bosszús pillantást vet felém. – Gyere már. Szükséged van más ruhára, Négyesnek pedig sajnos nincs ideje erre, a felavatottakat kell edzenie.
Felállok, és követem. Átvezet a Kúton, de semmit nem szól hozzám. Futok utána, és mindent pontosan megnézek. Sosem így képzeltem. A folyó átszeli ezt a helyet, elég hatásos, de átmenni felette a keskeny hídon, már nem annyira. Noha nem félek a magasságtól, a haláltól már igen. És ha leesek oda, halott vagyok. Egy ilyen esésnél kizárt a túlélés.
Egy bolt előtt megyünk el, aminek a kirakatában sokféle fekete ruha látható. Úgy kell öltözködnöm, mint egy Bátornak? Nem, kétlem. Talán van valami fehér öltözékük is.
- Miért van szükségem újakra? Ami rajtam van, az is fekete.
- És szakadt és piszkos – válaszolja Eric, és egy pár bankjegyet a kezembe nyom. Amikor hozzám ér, önkéntelenül összerezzenek, amit egy mérges pillantással nyugtáz. – Ezzel tudsz fizetni. Itt várlak, úgyhogy jó lenne, ha sietnél.
Bemegyek, és felteszem magamnak a kérdést: ez a megszokott dumája? Látszólag utál várakozni. Először is meg kell próbálnom nem felbőszíteni még jobban, ameddig csak lehet, mivel valószínűleg sok időt kell majd vele töltenem. Gyorsan keresek is valamit. A választásom egy fekete felsőre, egy fehér farmerre, amit a bolt végében találok és egy fekete tornacipőre esik, amely megtévesztően hasonlít az enyémre. Felveszem az új ruhámat, de azt hiszem, valami hiányzik. A pillantásom a piros hajamra esik, amit kontyba kötöttem. Kihúzom a hajgumit a hajamból, és kieresztem. A régi dolgaimat kidobhatom a boltban, hiszen tényleg úgy néznek ki, amit többé már nem lehet hordani.
Elhagyom a boltot, és azt kérdezem magamtól, meddig fogok itt maradni. Lehet, hagynak elmenni, ha rájövök, hova tartottam. Viszont mi van akkor, ha egyáltalán nem akartam elmenni az Őszintéktől, és most van, aki aggódik értem? Eric furcsán néz rám, ahogy előtte lépdelek. Tetőtől talpig megvizsgál, s egy pillanatra csodálkozást látok a szemében, de az hamar el is tűnik. Ez meg mi volt? Megfordul maga körül, és nem is vár meg, egy szót sem ejt ki a száján, hogy követnem kéne. Voltaképpen könnyen felszívódhatnék, de biztos vagyok benne, hogy újra visszahozna. Amúgy sem ismerném ki magam itt. De majd ki fogom próbálni, mikor már több időt fogok ezen a helyen tölteni.
Egy sötét folyosóba érünk, majd egy kis idő után Eric megáll az egyik ajtó előtt.
- Ez az alvótermük a csoportváltóknak, te is itt fogsz aludni. Menj velük enni, majd ott találkozunk újra. – További szó nélkül elmegy, de utánam pillant. Mikor eltűnik, veszek egy mély lélegzetet, és kinyitom az ajtót.
Nem sokan vannak itt, de köztük van azonban Christina és a szőke lány. Mosolyognak rám, mikor belépek.
- Szia, Leah. Négyes már mondta nekünk, hogy hozzánk költözöl. Kapsz egy ágyat, ami a kezdetektől fogva üres volt. Jobb helyed lesz ott, mint Edward helyén – mondja Christina, miközben rámutat az ágyamra.
- Mi történt Edwarddal? – kérdezem.
A másik lányra néz. – Hosszú történet. Legközelebb elmesélem.
Leülök az ágyra, és eszembe jut valami. Az emlékemben volt nálam egy hátizsák, de most nincs. Persze, Ericnél van. Remélhetőleg nem turkáltak benne, hogy biztosak legyenek benne, nem vagyok az Őszinték kémje. De az Őszinték ilyet soha nem tennének, nem olyan álnokok. Őszinték. Nem nézek rájuk a csoportomként, de mégis honnan tudnám emlékek nélkül?
A szőke lány leül mellém, míg Christina elhúz zuhanyozni.
- Tris vagyok – szólal meg a lány, én pedig bólintok. – Milyen, ha az ember semmire nem emlékszik? – kérdezi tétován.
- Fura. Tulajdonképpen tudnom kellene, ki vagyok. Kik tartoznak a családomhoz, a barátaimhoz. De semmi, még azt sem tudom megmondani, mi a kedvenc ételem.
Kicsapódik az ajtó, és úgy vélem, Christina hagyott itt valamit, azonban egy vékony, sötétbarna hajú fiú lép be, akit egy erős testalkatú lány és egy fiú követ. Azt veszem észre, hogy Tris megmerevedik mellettem. Nem bírhatja ezt a három alakot.
- Hé, Peter – mondja a lány ránk mutatva. – A Szerencsétlen összebarátkozott a kémmel. – Mind a hárman gúnyosan nevetnek. Ezek a nevetéseket mintha már hallottam volna egyszer.
Hagyd őt békén, Peter, nem tett ellened semmit!
Hallom a saját hangomat, ahogy a földön guggolok, és felsegítek egy szőke fiút. Peter áll előttünk, és csak nevet.

4 megjegyzés:

  1. Nagyon jó lett és egyre izgalmasabb*.* Nagyon varom a kövi részt :) és sajnálom ami veled történt :/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, Csilla! A seb pedig már gyógyul... :)

      Törlés
  2. Drága Leia!
    Juj, de fura, hogy nem Facebookon, hanem itt írok neked. Bár, előbb-utóbb biztosan megszokom majd. Bevallom, még sosem olvastam a Beavatott című könyvet, csupán a filmet láttam és azt is feliratosan, de remélem, hogy mindent érteni fogok. Nagyon örülök, hogy rábukkantam egy ilyen történetre, hogy lefordítod nekünk és ezáltal "tőled" is olvashatok, mert már mindenkitől olvastam a csoportban, és ez alól te sem maradhattál ki :) Izgatottan várom a folytatást, hogy a lány hogyan és miként kapja majd vissza az emlékeit, hogy Peternek milyen szerepe volt a múltjában... ezek szerint Tris és Négyes még nem melegedtek annyira össze? Szerinted az írónő erre is kitér majd? <33
    Millio puszi Xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Édes szerecsendio!
      Igen, kicsit nekem is fura, mert még sosem kommunikáltunk kommenten keresztül. :')
      Ha esetleg valamit nem értenél, akkor nyugodtan kérdezz, rendelkezésedre állok a nap felében. :)
      Igen, még nem melegedtek össze, viszont már fordítottam előre sok fejezetet, azonban bennük nem nagyon ír róluk... De később biztos kiderül. :)
      Köszönöm, hogy írtál! <33

      Törlés